Kornfeld Zsigmond, báró

Kornfeld Zsigmond, báró

Kornfeld Zsigmond (Goltsch-Jenikau, Csehország, 1852. március 27. – Budapest, 1909. március 24.) bankár, a Magyar Általános Hitelbank vezérigazgatója, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde második elnöke.

Élete

Ifjúkora

Apja egy kis szeszfőzde haszonbérlője volt. Zsigmond rabbinak készült, de miután apja megvakult, majd az 1860-as évek közepén meg is halt, kénytelen volt gimnáziumi tanulmányait megszakítani. A gyenge fizikumú, testalkatú Zsigmondnak 14 éves korától dolgoznia kellett.

Szakmai tevékenysége

Üzleti tevékenysége

A Thorsch M. fiai és a Wahrmann és fia bankházaiban kapott először munkát Prágában. Úgynevezett “mindenes” volt, napi 10-12 órát is dolgozott. Bécsbe és Párizsba küldték már 20 éves korában. 1871-ben a körülzárt Párizsban volt éppen a kommün idején. Visszatérte után a Böhmischer Bankverein alkalmazottja, majd rövid idő múlva a Credit-Anstalt prágai fiókjának vezetőhelyettese lett. 1877 decemberében Bécsben Rotschild Alberttel tárgyalt, aki kiszemelte, hogy a Magyar Általános Hitelbankhoz küldje instruktorként Budapestre. 1878. március 13-tól kezdte itt működését, mint igazgatósági tag.

Bosznia-Hercegovina 1878 júliusi okkupációjához az eszközöket a Rotschild-érdekeltségű bankok biztosították. Ezügyben több ízben utazott Kornfeld Zsigmond Párizsba.

Az első magyar pénzintézet, a Magyar Általános Hitelbank igazgatójaként feladata a bank személyes képviselete volt, s a tényleges irányítás, bár a bank formális vezetője nem ő volt, hanem Pallavicini Ede őrgróf. 1894-től adódott lehetősége a függetlenedésre, amikor a Magyar Általános Hitelbank és Credit-Anstalt szerződését nem meghosszabbították, hanem megújították. 1895-től ő felügyelte a bank személyzetét, s ettől kezdve haláláig ő lett a vezérigazgató.

Kora pénzügyi életének kiemelkedő hatású alakja volt. Számos jelentős vállalat alapításában vett részt, így például a Magyar Folyam és Tengerhajózási Rt., Fiumei Kőolajfinomító Rt. alapításában, melyeknek elnöke lett. Ugyancsak közreműködött a Budapesti Giró- és Pénztáregylet megalapításában, amely az ingó tőke forgalmának megkönnyítésére és biztonságossá tételére jött létre, s előbbieknek igazgatója volt. Igazgatója volt még a Ganz Villamossági Rt.-nek, a Credit Anstalt budapesti fiókjának, a Ganz-Danubius Rt.-nek és a Beočini Cementgyár Rt.-nek.

1890-ben vásárolta meg a rakovicai (Trencsén vármegye) birtokot, ahol mintegy kegyúri jogokat gyakorolva, az ott élő izraelitáknak zsinagógát építtetett. A birtok kezelését korszerű módszerekkel végeztette.

A Budapesti Áru- és Értéktőzsde elnökeként

1891-től volt tagja a Budapesti Áru- és Értéktőzsde tanácsának, 1899-től 1909-ig pedig elnöke volt. Az ő elnöksége alatt épület meg a tőzsde új, Szabadság téri székháza, ami aztán 1948-ig szolgált székhelyéül.

Közéleti tevékenysége

  • 1890-ben III. oszt. Vaskorona-renddel tüntették ki.
  • 1893-ban kapta meg a II. oszt. Vaskorona-rendet.
  • 1896-ban a Pesti Izraelita Hitközség képviselő-testületének tagja, majd elöljáró, később elnökhelyettese volt.
  • 1902-től a főrendiház tagjává nevezték ki.
  • 1909. február 22-én bárói címet szerzett adományként Ferenc József magyar királytól.

Források

  • Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
  • Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 348. o. ISBN 963-9257-04-4
  • Halmos Károly: Kornfeld Zsigmond. In: Sokszínű kapitalizmus. Szerk. Sebők Marcel. Kiad. HVG Kiadó Rt. 154-165. oldalak.

Forrás: Wikipedia

Született: 1852.03.27

Születési hely: Goltsch-Jenikau

Halál ideje: 1909.03.24.

Halál helye: Budapest

Foglalkozás: bankár

Szülők:

Házastársak: Frankfurter Borbála

Gyermekek: György, Mária, Móric, Pál, Ferenc

Szerző: Radnai Márton